Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola

Fogyasztói tudatosságra nevelés

A Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola címet adományozta múlt szerdán a nagyváradi Szent László Római Katolikus Líceumnak a magyarországi Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes szakállamtitkársága.

Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára az erdon.ro-nak azt nyilatkozta: a tárca az idei tanév kezdetekor írta ki a Fogyasztói Tudatosságra Nevelő Iskola pályázatot azzal a céllal, hogy azokat a tanintézményeket díjazzák, amelyek valamilyen módon becsempészik a fogyasztóvédelmet az oktatásba, annak ellenére, hogy ez a köznevelésben, mint tantárgy nem jelenik meg, de mégis az érintett tanárok, illetve tanintézmények felismerték azt, hogy fontos fogyasztói tudatosságra nevelni a gyerekeket, hiszen ők a jövő generációja.

A tudatos fogyasztók iskolája

A Fogyasztói tudatosságra nevelő intézmény címét nyerte le a makói Návay iskola. Az elismerést február 22-én - ünnepélyes keretek között - a pályázatot kiíró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Keszthelyi Nikoletta adta át Kincses Tímea igazgatónak.

"Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címmel rendelkező intézmények

A „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet azok az iskolák kaphatják meg, amelyek intézkedéseikkel hozzájárulnak a diákok fogyasztóvédelmi ismereteinek növeléséhez, tudatos fogyasztói magatartás kialakításához.

Először nyerte el külhoni magyar iskola a ”Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet

Egyre ismertebb és sikeresebb a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” elismerése, amelyet első alkalommal vehet át határon túlról pályázó iskola, a vajdasági Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola.

A Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár kezdeményezése nyomán létrejött „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat fő célja, hogy elősegítse az általános és középiskolás diákok fogyasztóvédelmi tudásának megalapozását. Emellett értékelje azon oktatási intézmények munkáját, amelyek hozzájárulnak a tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához és a fiatal fogyasztók mindennapok során hasznosítható ismereteinek bővítéséhez. A pályázat nagy figyelmet fordít a tanulók körében a felelős internet és közösségi média használatának kérdésére, figyelembe véve az online vásárlás térnyerését.

Tudatos fogyasztókat nevelnek a diákokból

„Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola" címet nyert el a szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázatán, az elismerést Keszthelyi Nikoletta, az NFM fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára nyújtotta át ünnepélyesen a múlt héten. A Derkovits iskola csaknem húsz éve működteti kismenedzser programját, melynek keretében vállalkozói és fogyasztóvédelmi ismeretekre oktatják a gyerekeket. Felsőbb évfolyamokon a Siker kulcsa programot valósítják meg hasonló célzattal. A városban elsőként vezették be hetedik osztályban a gazdasági és pénzügyi ismeretek oktatását.

Tudatos vásárlásra tanít a szentesi iskola

Ha takarékoskodunk, és figyelünk a jogainkra, tudatos fogyasztóvá válunk. A szentesi Zsoldos-középiskola mindezt tanítja is a diákjainak. Ezt a munkát most oklevéllel ismerték el.

Az új tanévvel együtt indul a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat

A kormány által elfogadott, Magyarország V. középtávú, 2018-ig szóló fogyasztóvédelmi politikájában prioritásként szerepel a fogyasztóvédelmi oktatási, tájékoztatási tevékenység. Ezen belül kiemelt feladatként jelenik meg a gyermekkorúak, tanköteles korúak körében a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése, a köznevelésben a fogyasztóvédelmi ismeretek minél szélesebb körű terjesztése.

A „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon oktatási intézmények intézkedéseit, szemléletét értékeli, amelyek a tanulóik körében a tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához és a fiatal fogyasztók gyakorlatban használható ismereteinek a bővítéséhez járulnak hozzá.