pozitív lista

Fókuszban a fogyasztóvédelem – átadták Szegeden a Csada-díjakat

A fogyasztók világnapja alkalmából immár negyedízben adták át a Dr. Csada László-díjakat a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara székházában, ezúttal is három terület, a közigazgatás, a civil és a vállalkozási szféra kiválóságait ismerték el.

„Példaértékű az a Csongrád megyei összefogás, ami a fogyasztóvédelem érdekében feltűnik. Látható, hogy az elmúlt időszakban felértékelődött a fogyasztóvédelem, a kormányzati munkában is egyre nagyobb szerepet kap, de az egyének szintjén is megfigyelhető, hogy egyre több a tudatos vásárló” – fogalmazott Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára a Dr. Csada László-díj átadóján rendezett ünnepségen, amelyen részt Csada László felesége és fia is.

Pozitív listát tett közzé a Budapesti Békéltető Testület

A Budapesti Békéltető Testület 2016. szeptember 1-jétől közzéteszi azoknak a vállalkozásoknak a listáját, amelyek egyezséget kötöttek a fogyasztókkal az eljárások során. A Testület ezzel ösztönzi a vállalkozásokat a jogkövető magatartás tanúsítására, a fogyasztók pedig tudomást szereznek azokról a cégekről, amelyek készek a vita ingyenes, békés, gyors lezárására.

A fogyasztói tudatosság javítása és a vállalkozások jogkövető magatartásának elősegítése érdekében a Budapesti Békéltető Testület pozitív listát tett közzé 2016 első félévét illetően. Emellett nyilvánosságra hozta azokat az ajánlásokat, amelyeket a fogyasztói visszajelzések alapján az érintett vállalkozások teljesítettek.

Tanácsok szén-monoxid érzékelő készülék vásárláshoz

Márkanév, gyártó, cikkszám, és próba gomb. Ezeket érdemes megnézni szén-monoxid érzékelő vásárlásakor. Ilyen készüléket csak szaküzletben vásároljunk, és előtte érdemes tájékozódni a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság pozitív listájáról (http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista). Az m1 Ma este műsorában dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója mondta el, mire érdemes még figyelni.

Frissült a CO-érzékelők pozitív listája

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az idei évben 12 féle szén-monoxid érzékelő készüléket ellenőrzött. 9 típus megfelelt a vonatkozó szabvány előírásainak, míg 3 nem. A termékek pozitív és negatív listája elérhető a következő linken: http://www.nfh.hu/szenmonoxid_lista. Az ellenőrzések eddigi eredményeiről, a szén-monoxid érzékelők elhelyezéséről, valamint a készülék életeket mentő fontosságáról az ECHO TV Híradója is tudósított.

Közlemény

A közelmúltban több olyan vállalkozói megkeresés is érkezett a fogyasztóvédelmi hatósághoz, amely félreérthető, összetévesztésre gyanút adó, vállalkozásoknak szóló direkt marketing tevékenységről számolt be. A társaság „Megbízható Cég” Tanúsítványt állít ki az őt megkereső vállalkozásoknak, melynek díja 9900,-Ft. A megkereséssel élő vállalkozók arról érdeklődtek, hogy a Hatóság vezet-e ilyen irányú nyilvántartást, illetve, hogy a bizonyítványhoz valóban csak térítés ellenében lehet hozzájutni az érintett vállalkozásnak.

A hatóság kiemelten felhívja a vállalkozások és a fogyasztók figyelmét arra, hogy ez a Tanúsítvány nem azonos a hatóság által védjegyoltalomban meghirdetett Fogyasztóbarát Vállalkozás Tanúsítvánnyal, vagy akár a Pozitív Listás igazolással.

Sárospatak is Fogyasztóbarát település lett

A Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkár 2015. március 27-én Sárospatakra látogatott és Ünnepi Közgyűlésen átadta a város vezetésének a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által odaítélt „Fogyasztóbarát Település” címet.

Koszorús László elmondta, hogy a címmel a települések hozzáállását, a fogyasztók helyzetének javítására tett intézkedéseiket ismerte el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, és nagy örömére szolgál, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye harmadikként díjazott települése lett Sárospatak, Miskolc és Cigánd mellett. Sárospatak is pályázott a díjra, és a bíráló bizottság elismerte a vállalt törekvéseket, a helyi vállalkozások által elért eredményeket.

Sárospatak sokat tesz a tudatos vásárlói magatartás népszerűsítéséért, a városba látogató turisták megelégedettségéért, emelte ki Koszorús László, s mindemellett szólt a fogyasztóvédelmi hatóság szemléletváltásáról. Mint fogalmazott: "hatóságként nem inzultálni, hanem konzultálni szeretnénk".

Jogkövető megyei vállalkozásokat ismert el a fogyasztóvédelmi hatóság

A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara fogyasztóvédelmi fórumán Tatabányán nyolc vállalkozásnak adott át szerdán elismerő oklevelet Koszorús László fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár, dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság megbízott igazgatója és dr. Kancz Csaba kormánymegbízott.

Programajánló: FOGYASZTÓVÉDELMI FÓRUM 2015

A Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tisztelettel meghívja Önt a "FOGYASZTÓVÉDELMI FÓRUM  2015" című ingyenes rendezvényére. A jelentkezés határideje: 2015. 03. 24.

Elkészült a szén-monoxid-mérők pozitív listája

KÖZLEMÉNY

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatósággal (NFH) együttműködve elvégezte a szén-monoxid-mérők országos ellenőrzését. A vizsgálat lefedte a kereskedelmi forgalomban lévő és mintavételezésre alkalmas készülékek körét, a termékek csaknem harmada biztonságos.

A Fogyasztók Világnapja alkalmából győri vállalkozások vehettek át elismerő oklevelet

Dr. Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megbízott főigazgatója a fogyasztók világnapja alkalmából tartott rendezvényekre érkezett Győrbe. S ha már itt volt, maga tartott sajtónyilvános próbavásárlást. A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a világnap alkalmából kihelyezett ügyfélfogadást is tartott a kormányhivatal épületében és kerekasztal beszélgetésre hívta a vevőket, a vállalkozásokat. Az NFH vezetője és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára, Koszorús László elismeréseket adott át azoknak a vállalkozásoknak, amelyek felkerültek a hatóság pozitív listájára, azaz példamutatóan kezelik a vevőpanaszokat.