pályázat

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pályázati felhívása a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2017. évi támogatására (FV-II-17)

 

A pályázat célja a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek támogatása annak érdekében, hogy az oktatásban a rendelkezésükre álló eszközökkel a fogyasztóvédelmet széles társadalmi alapokra helyezzék, kialakítsák, erősítsék és terjesszék az általános- és középiskolások körében a tudatos fogyasztói magatartást.

 

Döntés a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2017. évi támogatása" (FV-I-17) tárgyában kiírt pályázatban

Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghozta döntését a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2017. évi támogatása" tárgyában kiírt pályázatban.

Elismerés az iskolának, tudás a fiataloknak

Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola címet nyert el a keszthelyi Közgazdasági Szakgimnázium. Az elismerést a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára adta át.

Főként pénzügyekkel kapcsolatos fogyasztóvédelmi ismereteket szereznek a Közgazdasági Szakgimnázium diákjai. A tudatos fogyasztóvá váláshoz a tanórákon és kötetlenebb formában is ismereteket szereznek, elméleti és gyakorlati feladatok, esettanulmányok révén, mind a hagyományos, mind az online kereskedelemmel kapcsolatosan. Megismerhetik a panaszkezelést, a garanciákra, fogyasztóvédelemre vonatkozó szabályokat, a devizahitelek kockázatait és kezelési lehetőségeit, ellátogatnak az értéktőzsdére, a bankokba.

FV-I-16 Tájékoztató szerződéskötésről

Tájékoztató szerződéskötésről

Jelen tájékoztató a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatására" kiírt pályázati felhívásra (FV-I-16) benyújtott és vissza nem térítendő támogatásban részesített projektek szerződéskötési folyamatának bemutatásáról szól.

Döntés a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatása" (FV-I-16) tárgyában kiírt pályázati kategóriában

Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghozta döntését a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatása" tárgyában kiírt pályázati kategóriában.

Az új tanévvel együtt indul a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat

A kormány által elfogadott, Magyarország V. középtávú, 2018-ig szóló fogyasztóvédelmi politikájában prioritásként szerepel a fogyasztóvédelmi oktatási, tájékoztatási tevékenység. Ezen belül kiemelt feladatként jelenik meg a gyermekkorúak, tanköteles korúak körében a tudatos fogyasztóvá válás elősegítése, a köznevelésben a fogyasztóvédelmi ismeretek minél szélesebb körű terjesztése.

A „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázat keretében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon oktatási intézmények intézkedéseit, szemléletét értékeli, amelyek a tanulóik körében a tudatos fogyasztói szemlélet általánossá válásához és a fiatal fogyasztók gyakorlatban használható ismereteinek a bővítéséhez járulnak hozzá.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság nyílt pályázatot hirdet „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatására” (A pályázat kódja: FV-I-16)

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából

a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

nyílt pályázatot hirdet

„Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2016. évi támogatására”

(A pályázat kódja: FV-I-16)

A támogatás jelentős szerepet kíván betölteni abban, hogy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek - a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. tv. 45. §-ában foglalt feladatokkal összhangban - a rendelkezésükre álló eszközökkel a fogyasztóvédelmet széles társadalmi alapokra helyezzék, kialakítsák és erősítsék a tudatos fogyasztói magatartást.

FV-I-15 Tájékoztató szerződéskötésről

Tájékoztató szerződéskötésről

 

Tisztelt Kedvezményezett!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy a támogatási szerződés tervezete elkészült és a Pályázati E-ügyintézés felületen módjában áll megtekinteni.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a Támogató a támogatási szerződés megkötésének előfeltételeként az alábbi dokumentumok megküldését határozta meg:

KÖZLEMÉNY

Döntés a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2015. évi támogatása" (FV-I-15) tárgyában kiírt pályázati kategóriában
 

Örömmel értesítjük a Tisztelt Pályázókat, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium meghozta döntését a „Fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek 2015. évi támogatása" tárgyában kiírt pályázati kategóriában.

A beérkezett 27 darab érvényes pályázatból a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 20 darab pályázatot részesített támogatásban, összesen 68.300.000,- Ft értékben.