A jogkövető vállalkozások pozitív listájának bemutatása

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 2011. márciusától vezette be a vállalkozások pozitív listáját. Az NFH honlapján megtalálható azoknak a vállalkozásoknak a névsora, amelyeknél az NFH országos ellenőrzései közül, egy kiemelt vizsgálati téma során, semmilyen rendellenességet nem talált a hatóság, a megelőző egy évben pedig nem alkalmaztak velük szemben szankciót, illetve nem volt megalapozott panasz ellenük.

Technikai adatok a listával kapcsolatosan:

A listán jelenleg 2469 vállalkozás szerepel, eddig összesen nem több, mint 30 vállalkozást kellett eltávolítani a listáról az elmúlt évek alatt, mely vállalkozásoknál utóellenőrzés során szabálytalanságot (pl. az egységben a fiatalkorú személyt a próbavásárlás során kiszolgálták szeszesitallal, nem tettek eleget a nyugtaadási kötelezettségüknek)  talált a felügyelőség.

A listát átlagosan egy év alatt közel 15.000 alkalommal tekintik meg a látogatók.

Az eredmény tehát igencsak pozitívnak tekinthető. A vállalkozások többsége érdemnek tekinti a listára való felkerülést, és büszkén jelent meg a pozitív listás igazolásokat átadó fórumokon, melyről számtalanszor az elmúlt évek alatt.

A honlapon található pozitív listát legtöbben Budapestről tekintették meg, a vidéki városokból pedig elsősorban Debrecen, Győr, Pécs, Miskolc, Szeged, Kecskemét, Sopron, Békéscsaba, Zalaegerszeg, és Székesfehérvár felől érkeztek az érdeklődő látogatók. 

A legtöbbet használt kulcsszavak a keresés során az alábbiak voltak: pozitív lista, nfh pozitív lista, pozitív lista fogyasztóvédelem, fogyasztóvédelem pozitív lista, nemzeti fogyasztóvédelmi hatóság pozitív lista, pozitív fogyasztóvédelmi lista. 

A látogatók jelentős része, közel egyharmada visszatérő látogatóként tekintette meg a listát, mely azt igazolja, hogy mind a fogyasztók, mind a vállalkozások körében érdeklődésre tart számot, hogy valóban mely vállalkozások azok, akik a fogyasztóvédelmi területen elismerten megbízhatónak mondhatók.  

A jogkövető vállalkozások listájára jelentős számú érdeklődő kattintott Németország, Ausztria, Anglia, Belgium, Szlovákia, az Egyesült Államok, Franciaország és Románia felől is.  

Az érdeklődők 12 féle böngészőt használtak a lista megtekintéséhez, amiben már számottevően jelen vannak a mobil alkalmazásokra töltött böngészők is.  

A sajtó előszeretettel számolt be a lista bővüléséről, sokszor a megyei hírekben a vállalkozások pontos megnevezése is szerepelt, elősegítve ezzel a helyi érdeklődés felkeltését. 

A hatóság lehetőséget biztosított arra is, hogy azok a vállalkozások, amelyek nem estek bele a három átfogó éves ellenőrzés valamelyikébe, kérhették a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől a szükséges vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találtak a szakemberek, úgy ők is felkerülhettek a pozitív listára. 

A vállalkozások véleménye többségében az, hogy értelmét látják ennek a pozitív kiemelésnek, hiszen egy ilyen igazolás birtoklása is segíthet abban, hogy a jelen gazdasági helyzetben egy újonnan betérő vendég ismét őket keresse fel, bizalmat fektetve a hatóság által is elismert vállalkozásba. 

Egy, a pozitív listán szereplő egyéni vállalkozó az alábbiak szerint értékelte a hatóság ezen kezdeményezését: "Örülök, hogy ily módon is elismerik a munkánkat. Nincs semmilyen különleges trükk a dologban, szeretni kell ezt a szakmát, és ismerni a szabályokat. Én eztán sem csinálom másként, de talán mindez mások számára jó, ösztönző példát jelenthet."

(A technikai adatok forrása a honlaphoz kapcsolódó Google Analitycs szolgáltatásán alapul)

 

A pozitív lista bevezetésének előzményei:

A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) által az elmúlt években végzett ellenőrzések eredményeinek kommunikációja jellemzően a jogsértések arányairól, azok súlyáról, a jellemző visszásságokról szólt, jóllehet fokozatosan nőtt azon vállalkozások száma, amelyekről az ellenőrzés során kiderült, hogy valamennyi, az ellenőrzésben számon kért jogszabályi előírásnak megfelelnek.

Az NFH a vonatkozó törvényi előírások (Fgytv. 51.§) alapján valamennyi jogsértést megállapító jogerős határozatát közzétette, míg a jogszabályoknak megfelelően működő vállalkozásokról nem létezett semmilyen összesítés. Figyelemmel arra, hogy a hatósági kommunikáció egyik alapvető célja a fogyasztók tájékoztatása, indokolt nem csupán azon cégek megnevezése, amelyek jogsértést követtek el, hanem azon vállalkozások nyilvántartása is, amelyek – a hatósági ellenőrzések eredményei alapján –  szabályosan működnek.

A jogszabályoknak megfelelően működő vállalkozások értékelése

A hatóság az ellenőrzései során jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben rögzíti az ellenőrzés során tapasztaltakat, jellemzően a jogszabályi rendelkezéseknek nem megfelelő gyakorlatokat, a rögzítettek alapján pedig hatósági határozatot hoz. Ilyen határozat meghozatalára azoknál a vállalkozásoknál, ahol az ellenőrzés nem tárt fel szabálytalanságot, értelemszerűen nem került sor. A javasolt változtatások alapján a jövőben a hatóság azt is jegyzőkönyvben rögzíti, ha az ellenőrzött egység a jogszabályoknak megfelelően működik, majd ez alapján egy olyan tartalmú dokumentumot állít ki, amely ezt a tényt rögzíti.

Az ilyen típusú „igazolás” kiállítása olyan ellenőrzések során valósítható meg, amelyek során a hatóság nem csupán egy termék(típus) megfelelőségét ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában zajlik.

Ahhoz, hogy valamely cég felkerüljön a listára, a következő vizsgált területek egyikén kell pl. megfelelnie:

  • az árfeltüntetés és árfelszámítás átfogó ellenőrzése,
  • a szavatossággal és jótállással kapcsolatos fogyasztói kifogások és a vásárlók könyvébe tett bejegyzések intézésének ellenőrzése, vagy
  • az idegenforgalmilag frekventált helyeken működő vendéglátó egységek és a személy-taxi szolgáltatás ellenőrzése.

Azok a vállalkozások, amelyek nem esnek bele a három átfogó éves ellenőrzés valamelyikébe, azok kérhetik a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi felügyelőségétől a szükséges vizsgálatot, s ha ennek során mindent rendben találnak a szakemberek, úgy ők is felkerülnek a pozitív listára.

Amennyiben a hatóság azt állapítja meg, hogy az adott vállalkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek maradéktalanul eleget tett, az erről szóló dokumentumot megküldi az NFH központjának, a központ pedig – egyéb kritériumoknak való megfelelés esetén – az igazolást kiadja a vállalkozás részére, amely az üzletben kifüggeszthető.

A jogkövető vállalkozásra vonatkozó, a normáknak megfelelő működést igazoló információk mindemellett megjelennek a hatóság honlapján is. Az igazolást elnyerő vállalkozás vállalja az esetleges utóellenőrzést, ezzel együtt azt, hogy amennyiben egy utó- vagy újbóli ellenőrzés során a hatóság jogsértést tár fel, az üzletben kifüggesztett dokumentumot haladéktalanul el kell távolítani és a hatóság honlapjáról is törlésre kerül a vonatkozó információ. A vállalkozások mindemellett tudomásul veszik, hogy a pozitív minősítéssel rendelkezőkkel szemben bejelentett panaszokat a hatóság soron kívül kivizsgálja.

A pozitív listára vételükről a vállalkozások hatósági okmányt is kapnak, s azt az üzletben kifüggeszthetik. Az igazolás kiállítása csak olyan ellenőrzések után történhet meg, amelyek során a hatóság nem csupán egy terméktípus megfelelőségét ellenőrzi, hanem a vizsgálat szélesebb körben, a fogyasztói érdekeket érintő témában zajlik.

 

A pozitív lista elindítását követően lehetőség van arra, hogy a vállalkozás maga kérhessen üzletében hatósági ellenőrzést, amelyet az illetékes felügyelőség meghatározott időn belül köteles lesz elvégezni.

A pozitív tartalmú kommunikáció előnyei

- közvetlen tájékoztatás a fogyasztók részére azokról a vállalkozásokról, amelyek tevékenységüket egy adott témavizsgálattal összefüggő jogszabályi előírásokat maradéktalanul betartva végzik;

- preventív hatású: a pozitív minősítés helybeli kommunikációjának lehetősége ösztönözheti a vállalkozásokat a jogkövető magatartásra, ezáltal a pozitív megkülönböztetés elnyerésére;

- az ellenőrzések során „nem tűnnek el” a jogkövető magatartást végző vállalkozások, hanem pozitív példaként megjelenjenek a nyilvánosság előtt;

- a rendszer tapasztalatai hozzájárulhatnak a „fogyasztóbarát” embléma kritériumrendszerének kidolgozásához.

Vállalkozások pozitív visszajelzései a listával kapcsolatban:

"Örülök, hogy ily módon is elismerik a munkánkat. Nincs semmilyen különleges trükk a dologban, szeretni kell ezt a szakmát, és ismerni a szabályokat. Én eztán sem csinálom másként, de talán mindez mások számára jó, ösztönző példát jelenthet." E. Andrea, Eger

 

 „A pozitív lista lehetőséget nyújt arra, hogy a magyarországi vállalkozások megmutathassák mennyire fontos a normák és jogszabályok megfelelő követése, ezzel ösztönözve másokat is arra, hogy a fogyasztó érdekek figyelembe vételével megfeleljenek a folyamatos hatósági kontrollnak.” – mondta K. Roland, PR menedzser. /forrás: www.kosarmagazin.hu ./

 


... Ez megerősítés számunkra és visszacsatolás arról, hogy tevékenységünket a fogyasztói érdekek maximális figyelembevételével végezzük." - mondta F. Viktória, minőségirányítási vezető. (forrás: http://www.szon.hu/)